Van egy japán író, aki egy jazzbárból indult el meghódítani a világot. Nem szerette a televíziót, nem akart „író” lenni, mégis az lett – és ma már milliók ismerik nevét: Murakami Haruki.
Kedvenc idézetem tőle: „A fájdalom szükségszerű, ám szenvedni nem kötelező.”
- január 12-én született Kiotóban, de gyerekkorát Kóbéban töltötte. Az a város, amely később megrendítette Japánt a földrengésével – Murakami pedig visszatért oda, hogy újra és újra szembenézzen az emlékeivel. Ez jellemző rá: nem menekül, hanem körbejárja a fájdalmat, és lassan, óvatosan elmeséli.
A szülei japán irodalmat tanítottak – apja buddhista szerzetes volt, anyja tanítónő –, de Murakamit már fiatalkorától a nyugati kultúra vonzotta: Kurt Vonnegut groteszk világa, Nat King Cole dallamai, a Beatles időtlen könnyedsége, Richard Brautigan bizarr álmai – ezek mind ott élnek Murakami regényeinek sejtelmes, különös légkörében.
Mielőtt azonban írni kezdett volna, Murakami rendezői szakon tanult a tokiói Vaszeda Egyetemen, majd megnyitotta „Peter Cat” nevű jazzbárját, ahol amerikai katonák és japán diákok keveredtek a füsttel, whiskyvel és Miles Davisszel együtt. A jazz később is végigkísérte – nemcsak hallgatta, de szinte írt is a ritmusára.
A legenda szerint egy baseballmeccsen, amikor épp hazafutást ütöttek, megszállta az érzés, hogy írnia kell. Így kezdődött. A többi már irodalomtörténelem. A „Norvég erdő” című regénye több mint egymillió példányban kelt el Japánban, de addigra Murakami már rég túllépett a szigetország határain. Bejárta Olaszországot, Görögországot, majd Amerikába költözött, ahol irodalmat tanított – Princeton, Tufts, Santa Ana.
Közben lefordította F. Scott Fitzgerald, Truman Capote, Raymond Carver vagy John Irving műveit japánra. Mert Murakami nemcsak író, hanem híd is – kelet és nyugat között.
2001-ben visszatért Japánba, de regényei azóta is valahol a valóság és az álom, az emlék és a képzelet között lebegnek. Olvasni őt olyan, mintha egy szobába lépnél, ahol halk jazz szól, egy cica ül az ablakban, a polcon Proust és Kafka, és valahol a háttérben egy másik világ nyitja ki halkan az ajtót.
És te belépsz.
Olvasási tipp:
Ha most ismerkedsz Murakamival, kezdd a Norvég erdő-vel vagy a Kafka a tengerparton-nal. Ha már olvastad – vajon mit hallgattál közben? Jazz? Csend?
