„Elejétől fogva nyilvánvaló: ellentmondásos dolog tökéletes biztonságra vágyni egy olyan mindenségben, amelynek a lényege a pillanatnyiság és a folytonos változás. […]

Ha biztonságban akarom tudni magam, vagyis védelemre vágyom az élet változékonyságával szemben, valójában az élettől akarok elkülönülni. Pedig éppen ez az elkülönültségérzet az, ami a kiszolgáltatottság érzését kelti bennünk.”

(Alan Watts)

Paradoxon. Minél jobban akarjuk elkerülni a változást, annál inkább elszigetelődünk. És minél inkább elszigetelődünk, annál inkább félünk.

A biztonság illúziója épp az, ami bizonytalanná tesz.

A két macska nem aggódik azon, hogy mikor esik az eső, hogy jön-e holnap kutya a kertbe, vagy hogy az étel időben kerül-e a tálba. Ők csak vannak. Egyszerre éberek és nyugodtak. Teljesen benne a jelenben. És tudod mit? Talán épp ez az igazi biztonság. Nem a kerítés, nem a lakat, nem a biztosítás – hanem a kapcsolódás. A részvétel az élet áramlásában.

Nekem most ez a feladatom:
Nem kapaszkodni – kapcsolódni.
Nem építeni még egy falat a világ köré, hanem nyitni egy ablakot.

Ezért van az is, hogy ritkábban írok mostanában. Mert valami készül. Valami más.
Nem publikus még – de úton van.
Figyelem a csendet.
Ott kezdődik.