Az idő tudata, a boldogság művészete – Dosztojevszkij és Pedram Shojai párbeszéde

„Minden jól van… minden.
Az ember boldogtalan, mert nem tudja, hogy boldog.
Csak ezért. Ez minden, ez minden!
Aki ezt felismeri, mindjárt boldog lesz,
mindjárt a következő pillanatban.”
– Dosztojevszkij

Ezt az idézetet olvasva az ember megáll. Nem rohan tovább, nem görget lefelé – legalábbis egy pillanatra, vagy lassuljunk le. Mert Dosztojevszkij nemcsak az emberi lélekhez, hanem az időhöz is beszél. Ahhoz az időhöz, amely a legértékesebb erőforrásunk, mégis a legkönnyebben elveszítjük. Pedram Shojai „Az idő megállításának művészete” című könyve ezt az összefüggést emeli ki: a boldogság és az idő minőségi megélése között feszülő kapcsolatot.

Shojai nem íróként, hanem gyakorlati útmutatóként állítja elénk a kérdést: hogyan bánunk az időnkkel – és ez hogyan hat a boldogságunkra? A válasz zavarba ejtően egyszerű: attól függ, hogyan éljük meg a pillanatot.

Dosztojevszkij pedig már több mint egy évszázada ugyanezt mondja: boldog vagy – csak nem tudsz róla. És miért nem tudsz róla? Mert az időd széthullik. Mert nem vagy jelen. Mert nem tudatosítod, hogy ez itt most az élet.

A boldogság nem máshol van – hanem most van

Shojai az időre mint kertre tekint. Azt mondja, a figyelmünk, az energiánk és a tudatosságunk az, amivel öntözni tudjuk életünk növényeit. Ha nem figyelünk, gyomok nőnek. Ha túl sokat adunk egyetlen növénynek (pl. karrier), elsorvad a többi (pl. kapcsolatok). Ha nem öntözünk semmit – minden kiszárad.

Dosztojevszkij ezt egy mondatban összefoglalja: „az ember boldogtalan, mert nem tudja, hogy boldog.” Nem a világ változott meg. A figyelmünk veszett el. És ezzel együtt a boldogságunk is.

Minőségi idő = tudatos jelenlét

Shojai szerint az idő nem mennyiség, hanem minőség kérdése. Egy óra lehet üres és elszalasztott – de lehet örök emlék is. A különbség: az energia és a tudatosság, amivel megtöltjük.

Az az ember, aki felismeri, hogy boldog – ahogy Dosztojevszkij mondja –, valójában nem mást tett, mint hogy visszanyerte az idejét. Megállt. Belélegzett. Ránézett az életére, és azt mondta: „Most jó. Ez elég.”

Ez a felismerés lelassítja az időt, ahogy Shojai írja. És ezzel el is érkeztünk az idő „megállításához” – ahhoz a belső mozdulatlansághoz, ami időtlenné teszi a jelent. Egy jól megélt pillanat hosszabb lehet, mint egy egész szétcsúszott nap.

Hogyan hozhatjuk el ezt a pillanatot?

Shojai gyakorlatai nem bonyolultak. Tudatos jelenlét evés közben. Egy séta a természetben, figyelemmel. A döntés szabadsága, hogy nemet mondjunk a gyomokra. Ezek a „mindfulness gongok” nem új időt teremtenek, hanem visszaadják a régit.

És ahogy Dosztojevszkij mondja: „Aki ezt felismeri, mindjárt boldog lesz.” Mert a boldogság nem célállomás. Nem elérés, hanem ébredés. A felismerés, hogy most is minden jól van – ha úgy döntünk, hogy meglátjuk.

Egy vasárnap reggeli örökkévalóság

Az idő nem mindig a naptárban történik. Néha egy nyári vasárnap reggelén, mikor már meglocsoltuk a kertet, és a reggeli helyett inkább pezsgőt bontottunk.