Jegyzői napló egy kicsit másképp 4.

„A kéz néha többet mond, mint a szó. És néha csak a kéz mer beszélni.”

Valahol egy kisgyermekes anyuka az utcán sétál. A férje mellette. Vagy inkább mögötte. Aki figyel, látja, hogy a nő a háta mögé teszi a kezét. Lassan, talán reszketve. Aztán mozdul a tenyér: kinyújtja az ujjait, behajlítja a hüvelykujját a tenyerébe, majd ráhajtja a többi ujját. Aztán újra. És újra. Aki tudja, mit jelent ez a mozdulat, annak nem kell több: telefon után nyúl, és cselekszik.

Ez a kézjel – amit a pandémia alatt tett világszerte ismertté a Canadian Women’s Foundation – nem csupán egy mozdulat. Ez egy néma segélykiáltás:

„Bántalmaznak. Kérlek, segíts! Nem tudok egyedül lépni.”

Bibók Bea pszichológus írása hívta fel a figyelmemet arra a szomorú tényre, hogy ezt a jelet alig ismerik Magyarországon. Pedig életek múlhatnak azon, hogy felismerjük-e. De ahhoz, hogy erről őszintén beszélhessünk, látnunk kell a valóság sokkal árnyaltabb arcát is.

A valóság nem videóklip

A közösségi médiában terjedő videók – mint amilyet nemrég láttam – megrendezett jelenetek. Ideális végkifejletet mutatnak. De a valóság ezzel szemben sokkal bonyolultabb. Egy bántalmazó nem feltétlenül szalad el. Ha szociopata, domináns, vagy nincs vesztenivalója, akkor pont az történik, amit a jó szándékú beavatkozó sosem akart: ő is áldozattá válhat.

A segítségnyújtás nem egyenlő az azonnali felszabadítással. Az utcán mutatott kézjel lehet, hogy csak pár órára hoz enyhülést – majd a bántalmazó még dühödtebben reagál, ha újra kettesben marad áldozatával. Sok esetben a segítő szándék – ha nem rendszerszinten támogatott – csak tűzoltás, és adott esetben növeli a kockázatot.

Mit jelent a kézjel?

Ez a mozdulat azt üzeni:

Bezárva vagyok. Kiszolgáltatott vagyok. Nem tudok egyedül intézkedni. Kérlek, segíts!

Fontos tudni: ez a jel eredetileg nem kizárólag a családon belüli erőszakra lett kitalálva, hanem olyan helyzetekre is, amikor valakit akarata ellenére tartanak vissza – például emberrablás esetén. Családon belül – különösen hosszú ideje fennálló bántalmazás esetén – az áldozatok többsége már nem tud jelezni. Stockholm-szindróma, trauma, a gyerekek védelme, anyagi függőség, vagy épp a teljes reményvesztettség miatt. Vagy egy kamaszlány, aki épp a kirekesztettség miatt nem mer segítséget kérni.

Mit tehetsz, ha látod a kézjelet?

• Hívd a rendőrséget (112) – de légy óvatos.

• Ne konfrontálódj a bántalmazóval, ha az veszélyt jelenthet rád nézve.

• Jegyezd meg az arcokat, rendszámot, helyszínt.

• Ha lehet, videózz, dokumentálj – és ne egyedül cselekedj.

• Fontos: az áldozat biztonsága nem akkor kezdődik, amikor a bántalmazó elmegy. Hanem akkor, amikor van hova menni. Amikor van rendszer, ami segít. Amikor az állam, a rendőrség, a jog, a társadalom melléáll.

És mi van ezután?

Ha a kézjel hatására történik valami, az csak az első lépés. De nem elég. Mert a bántalmazó legtöbbször nem tűnik el örökre. Mert a távoltartás nem mindig betartott. Mert sok nőnek nincs hova mennie. Mert a rendőrség gyakran nem lép. Mert a bíróság néha nem hisz az áldozatnak. Mert az egész rendszer lyukas, és az áldozatok sokszor egyedül maradnak.

Ezért kell óvatosan, szakmai támogatással, előzetes mérlegeléssel segíteni. Ne vak hősiesség vezéreljen. Hanem tudás, stratégia és empátia.

Amit tehetünk: érzékenyítés.

• Legyen több krízisotthon, anyaotthon, jogi tanácsadás.

• Legyenek érzékenyítő képzések a rendvédelemben.

• Legyen több hiteles, nem naiv edukáció a kézjelek és bántalmazás kapcsán.

A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaként a jegyzők kulcsszerepet játszanak a bántalmazottak helyzetének felismerésében és a családon belüli erőszak megelőzésében. A 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1/A szakasza értelmében a családvédelmi koordinációért felelős szerv feladatait is a települési önkormányzat jegyzője látja el. Ennek keretében a jegyző a bántalmazottat meghallgatja, tájékoztatja, és – szükség esetén – segítséget szervez számára, például pszichológiai, jogi vagy mentálhigiénés támogatás formájában. A jegyző – együttműködésben a rendőrséggel, gyámhatósággal, gyermekjóléti szolgálattal és egyéb szervezetekkel – a családvédelmi koordináció helyi felelőseként köteles intézkedni a hozzátartozók közötti erőszak megelőzése, illetve következményeinek enyhítése érdekében.

Saját jegyzői tapasztalatom szerint azonban ez a hatáskör a gyakorlatban sajnos alig működik hatékonyan. Az esetek több mint 90%-ában az áldozat – hiába a hivatalos megkeresés – nem jelenik meg a hivatalban. A legtöbb esetben kizárólag a rendőrségtől érkezett jelzés alapján szerez tudomást a jegyző a családon belüli erőszak fennállásáról. A jegyző tájékoztat, meghallgat, javaslatokat tesz, de valós, érdemi hatásköre nincs – különösen, ha az áldozat nem kér segítséget vagy nem mer lépni. Mindez azt is jelenti, hogy a családvédelmi koordináció – bár jogilag fontos pozíció – önmagában kevés ahhoz, hogy valódi védelmet nyújtson. Ehhez átfogó, intézményközi és rendszerszintű támogatásra lenne szükség.

És igen: ismerjük meg a kézjelet. És tanítsuk meg.

De ne várjunk tőle csodát.

„A kéz néha többet mond, mint a szó. És néha csak a kéz mer beszélni.”

Használjuk ezt a kezet a jóra – de legyen mögötte egy olyan rendszer, ami valóban életet menthet.

Kézjelről részletesebben:

Bibók Bea pszichológus írása alapján.

A jel nemzetközi neve: Signal for Help.

Ha bajban vagy, hívd a 112-t vagy keresd fel az Áldozatsegítő Központot a lakóhelyedhez legközelebb.

Korábbi jegyzői naplók itt találhatók.