Az anyukád az anyukád.

Senki sem helyettesítheti őt.

Senki sem tudja megtenni a felét sem annak, amit ő tesz, vagy tett érted.

Senki sem hasonlítható hozzá.

Nem számít, hol van… a mennyben… vagy itt a földön.

Semmi sem hasonlítható az anyai szeretethez.

Van egy mondat, amit nem lehet túlmagyarázni:
Az anyukád az anyukád.

Ennyi. Nincs „de”, nincs „kivéve ha”, nincs feltétel.
Nem azért, mert tökéletes volt. Nem azért, mert mindig igaza volt.
Hanem mert ő volt az, aki először tartott a karjában.
Ő volt az, aki megtanította, mit jelent valakihez tartozni – mielőtt még tudtad volna, mi az a szó: „tartozni”.

Senki sem helyettesítheti őt.
Lehetnek pótmamák, bátor nénik, segítő kezek, szeretett tanárok vagy nagymamák – de az anyai szeretet nem klónozható.
Nem lehet kinyomtatni, másolni, megismételni.
Ahogy az ő hangja, az ő illata, az ő „megjöttem” mondata sem.

Van, aki most is érezheti az ölelését. Van, aki már csak az emlékével sétál tovább.
De a lényeg nem változik:
Ha az anyukád szeretett – akkor egy darab belőle mindig ott él benned.
Nem mindig tudatosan. Néha csak akkor veszed észre, amikor te szólsz rá a gyerekedre úgy, ahogy ő tette.
Amikor ugyanazt a levest főzöd.
Amikor odanyúlsz valaki felé, mert te is kaptál nyújtott kezet annak idején.

És ha nem kaptad meg tőle azt, amire vágytál? Akkor is ott a lehetőség, hogy te mást adj tovább.
Mert az anyai szeretet nemcsak vérből épül. Hanem figyelemből, jelenlétből, áldozatból. És abból, hogy valaki akkor is marad, amikor a világ elmegy.

Nem számít, hol van most az anyukád – a mennyben vagy itt a földön.
Nem számít, milyen gyakran látod, vagy csak gondolsz rá.
Az anyukád az anyukád.
És semmi sem hasonlítható az anyai szeretethez.

Nem kell mindig hősi ének.
Néha elég egy tál meleg leves. Egy kiteregetett ruha. Egy „hazavártalak”.
És minden benne van.