A flow csodálatos titka – Csíkszentmihályi Mihály szerint így lehetünk boldogabbak

Mostanában elég sok könyvet hallgatok, és ezek között volt Csíkszentmihályi Mihály Flow című könyve is, amelyről természetesen korábban is hallottam, hiszen a „flow” mára olyan divatos kifejezéssé vált, hogy lassan mindenre ezt használjuk. Flow-ban vagyunk munka közben, sportoláskor, főzéskor, alkotáskor, sőt néha már akkor is, ha egyszerűen csak annyira belefeledkezünk valamibe, hogy egy ideig nem nézünk rá a telefonunkra. Éppen ezért azt hittem, nagyjából tudom is, mit jelent, aztán a könyvet meghallgatva kiderült, hogy azért ennél jóval többről van szó.

Ami nekem különösen tetszett benne, hogy Csíkszentmihályi nem valamiféle hangzatos életvezetési elméletet talált ki, majd keresett hozzá néhány jól mutató példát, hanem hosszú éveken keresztül kutatta azt, hogy mitől érzi jól magát az ember, mitől lesz elégedett, és mikor érzi úgy, hogy annak, amit csinál, valóban értelme van.

De akkor mi is az a flow?

Csíkszentmihályi művészeket, sportolókat, sakkozókat, hegymászókat és egészen hétköznapi munkát végző embereket is vizsgált, majd munkatársaival olyan módszereket dolgozott ki, amelyekkel nem utólag kellett visszaemlékezni arra, hogy mikor éreztük jól magunkat, hanem a mindennapi élet különböző pillanataiban rögzítették, hogy az emberek éppen mit csinálnak, és közben hogyan érzik magukat.

A flow nagyon leegyszerűsítve az az állapot, amikor annyira elmerülünk valamiben, amit csinálunk, hogy szinte megszűnik körülöttünk az idő. Szerintem ezt szinte mindenki megtapasztalta már, csak nem biztos, hogy tudta, hogy éppen flow-ban van. Az ember nekiáll valaminek, koncentrál, gondolkodik, egyik lépés hozza a másikat, aztán egyszer csak ránéz az órára, és kiderül, hogy eltelt két-három óra, miközben ő ebből szinte semmit nem érzékelt.

A könyv szerint ehhez azonban nem elég az, hogy szeressük, amit csinálunk, mert az is fontos, hogy a feladat megfelelő kihívást jelentsen számunkra. Ha valami túl könnyű, egy idő után unatkozni kezdünk, ha viszont annyira nehéz, hogy esélyünk sincs megbirkózni vele, akkor inkább szorongást okoz. A flow valahol a kettő között jelenik meg, amikor a feladat próbára tesz bennünket, de közben érezzük, hogy a tudásunkkal és a képességeinkkel képesek vagyunk megoldani.

Ezt hallgatva természetesen elkezdtem végiggondolni, hogy mikor fordul elő velem ugyanez, és meglepően sok ilyen helyzetet találtam. Leginkább akkor, amikor valamilyen problémát kell megoldanom, utána kell járnom valaminek, össze kell raknom egy bonyolultabb ügyet, vagy éppen írok. Ilyenkor valóban előfordul, hogy egyszer csak azt veszem észre: már régen haza kellett volna indulnom, csak éppen nem vettem észre, hogy eltelt az idő. Nem azért maradtam ott, mert valaki erre kötelezett, hanem egyszerűen érdekelt, hogy mi lesz a megoldás.

Ami engem igazán meglepett: a munka és a boldogság kapcsolata

Talán ez volt számomra a könyv legérdekesebb része, mert valahogy úgy vagyunk berendezkedve, hogy a munkára kötelességként, a szabadidőre pedig jutalomként gondolunk. Dolgozunk hétfőtől péntekig, és várjuk a hétvégét, dolgozunk egész évben, és várjuk a szabadságot, közben pedig hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy akkor érezzük igazán jól magunkat, amikor végre semmit nem kell csinálnunk.

Csíkszentmihályi kutatásai azonban ennél sokkal érdekesebb eredményt hoztak. Az egyik klasszikus vizsgálatban 78 dolgozó ember mindennapjait követték egy héten keresztül, és azt találták, hogy a flow-élmény jóval gyakrabban jelentkezett munka közben, mint szabadidőben.

Elsőre ez nekem is furcsának tűnt, aztán minél tovább gondolkodtam rajta, annál logikusabb lett. A pihenésre természetesen szükségünk van, de attól, hogy egész délután fekszünk a kanapén és nézzük a televíziót, még egyáltalán nem biztos, hogy estére elégedettebbek leszünk. Ezzel szemben lehet egy nehéz munkanap végén rettenetesen elfáradni úgy is, hogy közben azt érezzük, jó napunk volt, mert megoldottunk valamit, létrehoztunk valamit, használtuk a tudásunkat, és annak, amit csináltunk, volt értelme.

Ezért nagyon nem mindegy, szeretjük-e a munkánkat

Életünk elképesztően nagy részét munkával töltjük, ezért ha valaki minden hétfőn reggel csak azt várja, hogy mikor lesz már péntek délután, akkor tulajdonképpen az életének jelentős részét azzal tölti, hogy várja, mikor kezdődik végre az „igazi” élete. Aztán várjuk a következő hétvégét, a következő szabadságot, később esetleg a nyugdíjat, miközben az élet nem majd egyszer kezdődik el, hanem hétfő délelőtt fél tízkor is ugyanúgy zajlik.

Ezért gondolom azt, hogy hatalmas szerencse, ha az ember olyan munkát végez, amelyben megtalálja a saját flow-ját. Természetesen nem arra gondolok, hogy a munkánk minden egyes percét imádnunk kell, mert szerintem ilyen munka nincs, és nekem is akad jó néhány olyan feladatom, amelyet különösebb lelki megrázkódtatás nélkül átadnék bárkinek, aki önként jelentkezne érte. Viszont ha vannak benne olyan részek, amelyek érdekelnek, gondolkodásra késztetnek, kihívást jelentenek, és amelyek végén azt érzem, hogy sikerült valamit megoldanom vagy létrehoznom, akkor már egészen másképpen telik az a nyolc-tíz óra.

Nekem például ilyen lehet egy bonyolult ügy kibogozása, egy nehéz jogi kérdés megoldása, valaminek az összerakása az elejétől a végéig, de ugyanígy az írás is. Furcsa módon még a bloggal való bíbelődés is ilyen tud lenni, amikor az ember eredetileg csak öt percre ül le valamit kijavítani, majd két órával később még mindig ott ül, mert közben eszébe jutott három másik dolog. Aki vezetett már WordPress-oldalt, az tudja, hogy az öt perc amúgy is egy meglehetősen elméleti időegység.

A flow és a jelen valójában nagyon közel vannak egymáshoz

Miközben hallgattam a könyvet, többször eszembe jutott, hogy erről tulajdonképpen már korábban is írtam, csak akkor még nem a flow oldaláról közelítettem meg. A „Jelen lenni ott, ahol vagy” című bejegyzésemben éppen arról gondolkodtam, milyen nehéz valóban arra figyelni, amit éppen csinálunk, miközben fejben sokszor már a következő feladatnál járunk. A cikk megtalálható az Algamon blogon, és utólag visszagondolva a két téma sokkal közelebb áll egymáshoz, mint elsőre gondoltam.

Ugyanezért kapcsolódik ide számomra az „Az idő tudata, a boldogság művészete” című korábbi írásom is, hiszen a flow egyik legérdekesebb tulajdonsága éppen az, hogy megváltozik közben az időhöz való viszonyunk. Amikor igazán belemerülünk valamibe, nem azt figyeljük, hány perc van még hátra, hanem egyszer csak arra eszmélünk, hogy eltelt két óra. Talán nem véletlen, hogy ugyanazokat a kérdéseket kerülgetem több oldalról: hogyan lehet úgy élni, hogy ne csak túl legyünk a napjainkon, hanem valóban benne is legyünk abban, amit éppen csinálunk.

Nem kell különleges dolgot csinálnunk ahhoz, hogy átéljük

A flow számomra azért is szerethető gondolat, mert nem azt mondja, hogy valami rendkívülit kell véghez vinnünk ahhoz, hogy elégedettek legyünk. Nem kell hegyet mászni, maratont futni vagy világhírű műalkotást létrehozni, mert ugyanez az élmény megjelenhet kertészkedés, főzés, tanulás, sport, munka vagy akár egy nehéz probléma megoldása közben is.

Éppen ezért a könyv után nekem már kicsit másképpen hangzik az a kérdés is, hogy hogyan lehetne kevesebbet dolgozni. Biztosan fontos kérdés ez is, de talán legalább ennyire fontos lenne időnként azt megkérdezni magunktól, hogy hogyan lehetne több olyan dolgot csinálni, amely közben észre sem vesszük, hogy dolgozunk.

Én mostanában inkább hallgatom a könyveket

A Flow-t is hangos formában hallgattam meg, és az utóbbi időben nagyon megszerettem ezt a lehetőséget, mert az olvasásra sajnos nem mindig találok annyi időt, amennyit szeretnék. Vezetés, főzés vagy házimunka közben viszont ugyanúgy telik az idő, és nekem sokkal jobb érzés, ha közben egy érdekes könyv gondolataival is foglalkozhatok.

Így találtam rá az Önképzőkör könyvkivonataira is, amelyek közül mostanában többet meghallgattam, és nekem ez a forma kifejezetten bevált. Az oldalon sokféle önfejlesztő könyv részletes kivonata megtalálható, az időgazdálkodástól és önfegyelemtől kezdve az érzelmi intelligenciáig, így viszonylag rövid idő alatt megismerhetem egy-egy könyv legfontosabb gondolatait, aztán amelyik igazán megfog, annál tovább lehet menni.

A Flow egyértelműen ezek közé került, mert nem akkor felejtettem el, amikor véget ért a hanganyag, hanem utána is azon gondolkodtam, hogy az én életemben vajon mikor és miben jelenik meg ugyanez az érzés.

És vajon neked miben van meg a flow?

Talán ezt érdemes végiggondolni a könyv után, mert valószínűleg mindannyiunk életében vannak olyan tevékenységek, amelyek közben egészen másképpen telik az idő. Érdemes megfigyelni, mi az, amit akkor is szívesen csinálunk, ha senki nem dicsér meg érte, miben tudunk órákra elmerülni, és mi az, amitől ugyan elfáradunk, mégis elégedetten állunk fel utána.

Nekem végül nem az maradt meg legerősebben Csíkszentmihályi könyvéből, hogy meg kell találnunk valamiféle különleges boldogságállapotot, hanem ennél sokkal egyszerűbb dolog: nem biztos, hogy attól lesz jobb az életünk, ha minél kevesebb dolgunk van, viszont nagyon sokat számít, hogy abból, amit nap mint nap csinálunk, mennyi az, amiben örömünket találjuk.

Ha pedig az ember a munkájában is képes időnként úgy elmerülni, hogy felnéz az órára, és csodálkozva veszi észre, mennyi idő eltelt, akkor lehet, hogy sokkal szerencsésebb, mint gondolta. Talán éppen ez a flow egyik legfontosabb titka: nem mindig a munkából kell kiszabadulnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, hanem olyan munkára és olyan elfoglaltságokra van szükségünk, amelyekben időnként jó elveszni.