Mikszáth Kálmán negyven esztendős írói jubileumának végzetesen hajszás ünnepségeire Pósa Lajos is megérkezett. Egy régi, megsárgult papír lapult a zsebében, amit valaha Taxi: az ifjú Mikszáth írt neki emlékezésül a rimaszombati gimnázium padjaiban.
Zsongtak sorra a köszöntők, csengtek a poharak, az emelkedett hangulatban egyszer csak felállt Pósa:
— Ide hallgass, Kálmán! Úgy is, mint Taxi. Ezt írtad te nekem, valaha réges-régen.
És szépen szavalva, olvasni kezdte:

A mosolygó élet
Távol legyen tőled,
Minden jó, mi vagyon,
Kerüljön, de nagyon.
Kísérje léptedet
A gyász emlékezet.
A szívedben légyen
Keserűség, szégyen.

Mindenkiben elhűlt a vér. Mikszáth felpattant a helyéről.
— Ezt én írtam\’? Nem hiszem én azt. Nem voltam én ilyen komisz ember. Lehetetlen.
— Lehetetlen? — simogatta ravaszul a bajszát Pósa bácsi. — Ehun van, ni! Nézd meg, ha nem hiszed. Azzal odanyomta a kezébe a papírlapot.
Mikszáth mohón pillantott az írásra. Egy pillanatig nézte, aztán elnevette magát. Szélesen, vidáman.
— Most már emlékszem. Az én írásom. Az én versem. Vállalom. Csakhogy elhagytál belőle valamit. Itt áll alul, hogy: vágd ketté, és illeszd össze… Ha ketté vágod a két strófát, és egymás mellé olvasod, akkor jön ki az igazi:

A mosolygó élet kísérje léptedet,
Távol legyen tőled a gyász emlékezet.
Minden jó, mi vagyon, a szívedben légyen,
Kerüljön, de nagyon, keserűség, szégyen.

Hej, sormetszet, sormetszet… Mennyit kínozták vele szegény rimaszombati gimnazistákat… Míg végül Mikszáth tollából ez a sormetszetet kifigurázó vers fakadt.
Eszerint Mikszáth tolla nem negyven, hanem — a sormetszet törvényének ihletére — ötven évvel a jubileumi ünnepség előtt kezdett alkotni.

Békés István gyűjtésébő / A Hét 1972
Rajz: Glatz Oszkár

És mit tanulhatunk ebből mi, késői utódok? Talán azt, hogy a költészet nem mindig komoly dolog – de mindig komolyan kell venni a játékosságot benne. És azt is, hogy a bajusz alól érkező poénok néha nagyobbat szólnak, mint a leghangosabb ünnepi köszöntők.