Az ő gyereke egyévesen járt, a tiéd másfél évesen, és ez nem számít.
Az ő gyereke kétévesen szobatiszta lett, a tiéd négyéves korában, és ez nem számít.
Az ő gyereke már négyéves korában felismerte az összes betűt és számot, a tiédet ez akkor még nem érdekelte, és ez nem számít.
Az ő gyereke három hónaposan átaludta az éjszakát, a tiéd kétéves koráig felébredt éjszakánként, és ez nem számít.
Mert a fejlődési mérföldkövek korai elérése hosszú távon SEMMIT sem jelent.
Mert egy főiskolai tanár nem fog azon gondolkodni, hogy hány évesek voltak a diákjai, amikor százig tudtak számolni, vagy mikor tanulták meg betűzni a nevüket. Vagy, hogy hány évesen lettek szobatiszták.
Ami a leginkább számít, az az egész gyermek.
hogy ki is ő,
és hogy mennyire kedves…
Hagyjátok, hogy a gyerekeitek gyerekek legyenek!
Ne siettessétek őket!
Mert a korábban nem mindig jelent jobbat.
Csak annyit jelent, KORÁBBAN.

forrás: Living FULL

Szülőként könnyű belecsúszni az összehasonlításba.
„Miért nem beszél még?”
„A szomszédé már írja a nevét!”
„Mi van, ha lemarad?”
De hadd kérdezzek vissza: miről? És kihez képest?

Az élet nem sprint, hanem saját tempójú felfedezés.
És a gyerekeink nem projektmappák. Nem teljesítési határidőkkel rendelkező célpontok.

Ők gyerekek.
Akik épp most tanulják a világot – saját ritmusban.

Adjunk nekik időt. Teret. Bizalmat.
És legfőképp: ne sürgessük őket.
Mert a korábban nem jelent jobbat.
Csak annyit jelent: korábban.
A szeretet nem stopperral mér.
Csak jelenléttel. Türelemmel. Elfogadással.