A minap a Nyomorszéle blogban olvastam egy írást, ami elgondolkodtatott az egyén és a közösség viszonyáról.

Az írás arra világít rá, hogy nem az a legfontosabb kérdés, hogy valami ingyen van-e vagy sem. Sokkal inkább az, hogy közösségi lényekként felelősek vagyunk egymásért, és mindannyiunk feladata lenne, hogy jobbá tegyük a közös tereinket, együttélésünket.

Mégis, sokszor azt látjuk, hogy az egyéni érdek – legyen az bármilyen kicsi vagy épp önző – győz a közös jó felett.

“Ez az én helyem, azt csinálok vele, amit akarok. Ez nekem jár. A többiek meg ne szóljanak bele.”

Ismerős?

Pedig minden egyes döntésünkkel hatással vagyunk másokra is. Vagy építjük a közösséget, vagy romboljuk.

Az emberek felelőssége: a közösből élünk, nem külön

Sokan szeretik azt hinni, hogy az élet „egyéni játszma”. Hogy a boldogulás magánügy, a környezet pedig csak háttérdíszlet. Pedig a valóság éppen az ellenkezője: minden, amit közösen használunk, közösen is formálunk. Nincs külön „én” és „ők”, ha a levegőt, a teret, a kapcsolatokat nézzük.

A felelősség ott kezdődik, hogy felismerjük: minden tettünk hatással van másokra. Ha kihagyjuk a közösségi munkát, valaki más fogja megcsinálni helyettünk – vagy nem csinálja meg senki. Ha beleszólunk okosan, jobb lesz. Ha hallgatunk, romlik vagy elvész. Ha tönkreteszünk valamit, mindenki veszít. Ha gondoskodunk róla, mindenki nyer.

Ez nem valami emelkedett filozófia, hanem a mindennapi döntéseink sora:

Elmegyek-e szavazni, vagy majd „valaki más” eldönti? Köszönök-e a szomszédnak, vagy csak elfordítom a fejem? Felemelem-e a szemetet a játszótéren, vagy legyintek, hogy „nem az enyém”? Hozzáteszek-e valamit a közöshöz, vagy csak várom, hogy kapjak?

Az emberek felelőssége nem elvont elmélet, hanem a jövőnk záloga.

Mert nem külön élünk egymás mellett, hanem együtt élünk egymásból.

És hogy milyen lesz ez az „együtt”, az rajtad is múlik.