A „túl sok” és a „túl kevés” között
Van az úgy, hogy már reggel fáradtan ébredünk.
Még el sem kezdődött a nap, de bennünk már ott zakatol az „ezer dolgom van” érzés, miközben a lelkünk valami egészen másra vágyna: csendre, nyugalomra, egy kis térre. Annyi időre, hogy nyugodtan lehessen szemlélni a kertet.
Aztán jönnek a napok, amikor éppen nincs túl sok dolgunk. Csak ülünk a kávéval a kezünkben, körülöttünk csend van – és valami mégis hiányzik.
Mintha a túl sok és a túl kevés között nem lenne meg az az arany középút.
Mintha mindig valami másra vágynánk, mint ami éppen van.
És ez nem gyengeség.
Ez emberi.
A jelenben lenni – elméletben könnyű
Sokszor érezzük azt, hogy a jelenlegi helyzet nem elég. Nem elég pörgős, nem elég nyugodt, nem elég sikeres, nem elég „boldog”.
Mert a fejünkben mindig ott motoszkál egy másik élet verziója, amit talán jobban csinálunk. Ahol türelmesebbek vagyunk a gyerekeinkkel, tudatosabbak önmagunkkal, és minden a helyén van.
De a valóság soha nem ennyire letisztult.
Ha a gyerek folyton minket keres, az kimerítő.
Ha viszont már nem ránk van szüksége, az szíven üt.
És ezt nehéz jól csinálni. Mert nincsen „jól”.
A felnőtt lét egyik legnagyobb tanulása az, hogy a kettősségeket nem kell feloldani. Csak el kell őket fogadni.
„Ott kell boldognak lenned, ahol éppen vagy. Nem hajkurászhatsz állandóan álmokat, hanem a legjobb, hogyha minél hamarabb megtanulod jól érezni magad abban, amiben vagy.”
– Kovács András Péter
Önismeret, fejlődés – és a valóság
Nem azt mondom, hogy ne fejlődjünk.
Fejlődünk is – amennyire csak tudunk. Podcastokat hallgatunk, könyveket falunk, reggeli jógával indítunk és este meditációval zárunk. Próbálunk jelen lenni. Próbálunk elengedni. Próbálunk megfejteni magunkat.
És mégis, újra meg újra rájövünk:
az emberi lét tele van ellentmondásokkal.
És ez rendjén van így.
„Az embernek előbb-utóbb meg kell tanulni abban a szakaszban boldognak lenni, ahol éppen jár.”
– Kovács András Péter
Ez a tanulás nem egyszeri aktus.
Ez egy életen át tartó gyakorlat.
Az érzéseknek helyet adni
Nem az a cél, hogy hibátlanok legyünk.
Hanem az, hogy szelídebbek legyünk önmagunkhoz.
Hogy megengedjük magunknak:
-egyszerre érezni hálát és elégedetlenséget,
-jelen lenni tudatosan, mégis fáradtnak lenni,
-megélni érzéseinket akkor is, ha azok nem racionálisak – mert attól még igazak.
Hogy legyen helye bennünk a hiánynak is – nem mint ellenségnek, hanem mint tanítónak.
Mert nem minden érzés „hasznos”. De minden érzés igaz.
Az elégedettség gyakorlata
Vannak napok, amikor sikerül.
Máskor meg nem. És ez is rendben van.
Nincs egy végleges „megérkezés”, ahol majd mindig kiegyensúlyozottak és elégedettek leszünk.
De lehet egyre többször, egyre mélyebben átélni, amit Bagdi Bella ilyen szépen megfogalmazott:
„A legnagyobb gazdagság: az elégedettség.”
– Bagdi Bella
És ez a gazdagság nem a körülményeken múlik.
Hanem azon, ahogyan megéljük őket.
