Ezt a bejegyzést a régi blogon írtam még 2024-ben, nagyon jó visszatekinteni az élményekre:

https://monalga.blogspot.com/2024/08/szalai-csalad-hollandiaban-utibeszamolo.html

Van az úgy, hogy az ember egy nyári este csak úgy odatéved a régi blogbejegyzései közé, és egyszer csak ott találja magát újra – egy másik országban, egy másik időpillanatban, boldogan, szabadon. Így jártam én is, amikor újra elolvastam a 2024-es hollandiai útibeszámolónkat. A szívem kicsit összeszorult, de a szám sarkában már ott volt a mosoly is.

Milyen jó is volt repülőre ülni, és kilépni a megszokott hétköznapokból egy olyan országba, ahol minden kicsit más – és mégis otthon éreztük magunkat. A csatornák tükrében ringó szűk házak, a számunkra kicsit rendetlen utcák, a múzeumok csöndes izgalma, a város feletti „hinta”.

Most, hogy újra itt a nyár, azon kapom magam, hogy visszavágyom. Jó lenne idén is felszállni egy gépre, és újra leszállni. Jó lenne ismét kitalálni, mit reggelizzünk, beugrani egy kis boltba egy ismeretlen, de annál finomabb sajtért, és közben újra és újra rácsodálkozni: „Nahát, itt tavaly is jártunk!”

Persze lehet, hogy nem idén, talán nem jövőre – de Hollandia örökre ott maradt velünk. Nem csak a fotókon vagy az útibeszámolóban, hanem a családi legendáriumban is.

Mert vannak utak, amiket csak egyszer tesz meg az ember – de örökké magával viszi őket.