Voltál már úgy, hogy egy konfliktusban újra és újra ugyanazokat a köröket futottad? Amikor akárhogy próbáltad megérteni a helyzetet, ugyanazok az érzelmek, gondolatok és érvek jöttek elő? Mint egy lemez, ami megakadt – de te mégis reménykedsz, hogy hátha a következő fordulat más lesz.

Müller Péter szavai erre a belső ismétlődésre világítanak rá kegyetlenül pontosan: „A konfliktusok, azon a szinten, ahol keletkeztek, megoldhatatlanok.” Nem azért, mert mi vagyunk rosszak, buták vagy alkalmatlanok – hanem mert egyazon nézőpontból próbáljuk megfejteni azt, ami épp ebből a nézőpontból született.

Amikor nem látunk ki magunkból

Konfliktusban lenni olyan, mint egy szűk csőbe zárva lenni: látod az alagút végét, de nem tudsz előrejutni, mert nem fér el se a haragod, se a félelmed. Csak forgolódni tudsz benne, és mindig ugyanoda lyukadsz ki. Ilyenkor jön jól az a bizonyos barát – az, akinek elmondhatod a gondod. Nem azért, hogy megoldja helyetted, hanem mert ő kívül van rajta. Ő nem a saját igazát védi, nem a sérelmeit görgeti, nem fáj neki, amit te mondtál. Csak nézi. Rálát.

És ez a rálátás gyakran elegendő ahhoz, hogy megmozduljon valami. Nem a probléma oldódik meg azonnal – hanem te. Belül. Egy picit tágul a tér. Egy picit meglátod magad kívülről. Egy picit elkezded másképp nézni azt, amit addig csak „igazságtalanságnak” vagy „bántásnak” hívtál.

A spirál, amin nem lehet lefelé menni

Müller azt írja, az életünk spirálisan működik. Ez egy szép és kegyelmes kép – nem zárt kör, ahol mindig ugyanott kezdjük újra, hanem egy emelkedő spirál. A tanulás, a változás és a bölcsesség lehetőségével. A cél nem az ismétlés, hanem egy magasabb kör.

De hogyan lehet továbblépni?

Úgy, hogy mi magunk változunk meg. Nem a másik ember, nem a körülmény, nem a „külső világ”, hanem mi. Ez az egyetlen, ami valóban a kezünkben van. És ez egyben a legnehezebb is.

Mert fájdalmas belátni, hogy „a legtöbb problémád azért keletkezett, mert olyan voltál, amilyen”. Mégis: pont ez ad esélyt a változásra.

Az új nézőpont: amikor „kinyílik az új szemed”

Az átlényegülés nem valami spirituális hókuszpókusz. Egyszerűen csak annyit jelent: úgy nézni ugyanarra a helyzetre, ahogy eddig nem tudtad. Ezt lehet hozni egy beszélgetés, egy séta, egy könyv, egy vers, egy csendes reggel vagy egy sírás után. Amikor valami elenged, és valami más megnyílik.

És amikor kinyílik az új szemed, a probléma már nem egy kibogozhatatlan gubanc. Nem is feltétlenül „megoldható” klasszikus értelemben – de már nem is kell, hogy az legyen. Mert már másképp viszonyulsz hozzá. Nem fáj ugyanott, nem szorít ugyanúgy. Más lettél.

A varázslat bennünk van – vagy nincs

Talán az idézet legőszintébb mondata ez: „Nem jól varázsoltál.” Mert a „varázslat” itt nem más, mint a belső világunk minősége, mert a varázslat te magad vagy. A gondolataink, érzéseink, szándékaink és félelmeink. Azt vonzunk be, amit belül táplálunk. Ha félelemből élsz, ha negatív önképből döntesz, ha sértettségből kommunikálsz – az eredmény sem lesz más.

Ezért nem a konfliktust kell „elintézni”. Önmagunkkal kell megbékélni. És ez – bármilyen paradox – a legfelszabadítóbb megoldás.

A legtöbb helyzet nem „rossz” vagy „jó”. Egyszerűen csak tükör. Ha ezt elfogadjuk, a konfliktus már nem ellenség, hanem tanító. Egy lépcsőfok a spirálon – felfelé.

Ha most épp benne vagy valamiben, amiből nem látod a kiutat, ne erőből akard megoldani. Keress egy barátot. Tarts egy szünetet. Írj le mindent, ami benned van. Aztán emeld meg a tekinteted. És kérdezd meg magadtól: „Ki kellene lennem ahhoz, hogy ez a helyzet ne is létezzen?”

A válasz lehet, hogy nem jön azonnal – de amikor jön, tudni fogod: megérkeztél egy magasabb körre.