Az empátia nem luxus – főleg akkor, amikor gyerekekről beszélünk.

Benedek Sarolta gyógypedagógus , (Napi szoc-kom) bejegyzése alapján készült ez a posztom.

Az utóbbi napokban bejárta a közösségi médiát egy iskolaigazgatói nyilatkozat, miszerint a mai gyerekek idegrendszere „nem fejlődik ki” a mozgáshiány és a képernyőhasználat miatt – és ezért van „rengeteg ADHD-s és autista gyerek”. Nagy nézettség, sokezer megosztással.

Amikor meghallottam, egyszerre lettem dühös és szomorú. ADHD-s gyerek édesanyjaként tudom, mennyire károsak az ilyen leegyszerűsítő, tudománytalan állítások. Nem csak azért, mert félrevezetőek – hanem mert megbélyegzik a gyerekeket és a családokat, akik így is sokszor küzdenek a megértésért.

Ha tényleg változást akarunk, akkor kezdjük ott, hogy a neurodiverzitásról nem vélemények, hanem tudás alapján beszélünk. És hogy először kérdezünk – mielőtt ítélkezünk.

Mit mond a tudomány?

Az ADHD és az autizmus kialakulásáért elsősorban genetikai tényezők felelősek. Ezek az állapotok nem „nevelési hibák”, nem is „modern kori ártalmak” – és biztosan nem akadályozzák meg az idegrendszer kifejlődését.

Ha egy gyermek idegrendszere valóban nem fejlődne ki, egyszerűen nem lenne életképes.
Az ADHD és az autizmus nem fejlődési hiány, hanem eltérő idegrendszeri működés. Ez nem jobb vagy rosszabb – egyszerűen más.

Empátia nélkül könnyű címkézni. De aki érintett – akár gyerekként, akár szülőként –, pontosan tudja, hogy a megértő, hiteles információ sokkal többet ér, mint bármilyen hangzatos, de pontatlan magyarázat.

A mozgásszegény életmód és a képernyőhasználat – más kérdés

Természetesen fontos beszélni a túlzott képernyőhasználat és a mozgáshiány hatásairól. Erre nyáron különösen fontos odafigyelni. Ezek valóban ronthatják a figyelmet, az alvást, a viselkedést – de nem okoznak ADHD-t vagy autizmust. A kettő összemosása félrevezeti a közvéleményt és eltereli a figyelmet a valódi támogatási szükségletekről.

Miért fontos erről hitelesen beszélni?

Mert minden egyes téves állítás távolabb visz attól, hogy a neurodiverz gyerekek megkapják a megértést, elfogadást és szakmai segítséget, amire szükségük van.
És mert a szülők is megérdemlik, hogy ne hibáztassák őket olyasmiért, amiről nem tehetnek – viszont rengeteget tesznek azért, hogy gyerekük kibontakozhasson.

Személyes

Amióta a kisebbik lányomról kiderült, hogy ADHD-s, rengeteget tanultam, írtam blogbejegyzéseket erről a témáról bőven. (Sőt, az új blogra is áthoztam ezt a témát.) Nemcsak szakirodalomból, hanem más érintett családoktól is. Ebben a folyamatban nagy segítséget adott az a Facebook-csoport, amely ADHD-s gyermekek szüleinek nyújt segítséget. A közösségtől kaptam talán a legfontosabb üzenetet: „Az ADHD nem szégyen, hanem egy másfajta működésmód. A feladatunk nem az, hogy ezt eltüntessük – hanem hogy együtt éljünk vele és támogassuk.”

Hiteles forrásokra, közös kiállásra és egymás támogatására van szükség – mert a tények mindig erősebbek a mítoszoknál.

Az eredeti Napi szoc-komm link itt található.