Avagy ki az az ember a polgármester mellett?
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mit csinál egy jegyző, néha még harminc év után is elgondolkodom, hogyan lehetne erre röviden és érthetően válaszolni.
A legegyszerűbb talán azt mondani, hogy a jegyző a közös önkormányzati – vagy polgármesteri – hivatal szakmai vezetője. Ez így teljesen igaz, csak éppen annak, aki nem dolgozik önkormányzatnál, valószínűleg nem mond túl sokat.
Sokszor még az sem egyértelmű, hogy mi a különbség a jegyző és a közjegyző között. Pedig a hasonló elnevezés ellenére két teljesen különböző hivatásról van szó. A közjegyző például végrendeletekkel, fizetési meghagyásokkal, okiratokkal és hagyatéki eljárásokkal foglalkozik. A jegyző viszont az önkormányzati igazgatásban dolgozik, és egy település – vagy több település – mindennapi működésének egyik meghatározó szereplője.
A hagyatéki ügy egyébként jó példa arra, hogyan találkozik a két szakma. Ha valaki meghal, a hagyatéki eljárás előkészítése a jegyzőnél történik: adatokat szerzünk be, elkészítjük a hagyatéki leltárt, majd az ügy a közjegyzőhöz kerül. A hagyatékot már ő adja át az örökösöknek.
De ez csak egyetlen ügy a sok közül.
A jegyző munkájának egyik legfontosabb része, hogy figyeljen az önkormányzat működésének törvényességére. Részt vesz a képviselő-testület ülésein, előkészíti vagy előkészítteti az előterjesztéseket és rendeleteket, segíti a képviselő-testület és a polgármester munkáját, és közben folyamatosan figyelnie kell arra, hogy a meghozott döntések megfeleljenek a jogszabályoknak.
Ez időnként érdekes helyzeteket eredményez.
A polgármestert ugyanis megválasztják, a jegyzőt viszont kinevezik. A polgármester elsősorban politikai, településvezetői szerepet tölt be, a jegyző pedig szakmai-jogi oldalról felel a hivatal működéséért. Jó esetben ez a kettő nagyon jól kiegészíti egymást. A polgármester tudja, mit szeretne megvalósítani, a jegyző pedig azt próbálja megtalálni, hogyan lehet azt jogszerűen megcsinálni.
És néha azt kell mondania, hogy sehogy.
Talán ez a szakma egyik kevésbé népszerű része.
A jegyző ugyanis nem azért mond nemet valamire, mert szeret nemet mondani – bár ezt néha nehéz elhinni róla –, hanem mert a jogszabály nem engedi. Ilyenkor nem az a feladatunk, hogy akadályozzuk a döntést, hanem hogy szóljunk: ezt így nem lehet, keressünk másik, jogszerű megoldást.
Közben persze működtetni kell a hivatalt is. A jegyző vezeti a hivatali szervezetet, szervezi és ellenőrzi a köztisztviselők munkáját, gondoskodik arról, hogy az ügyeket határidőben intézzék, és hogy az állampolgár lehetőleg választ is kapjon arra, amivel bejött.
A jegyzőhöz pedig meglepően sokféle ügy tartozik.
Birtokvédelem, hagyatéki eljárás, kereskedelmi és telephelyügyek, állattartással kapcsolatos ügyek (óh, azok a kóbor ebek!), egyes szociális és gyermekvédelmi feladatok, helyi adóztatás, anyakönyvi igazgatás, választások előkészítése – és még hosszasan lehetne sorolni.
Aztán vannak azok az ügyek, amelyekről az ügyfél teljes meggyőződéssel gondolja, hogy a jegyzőhöz tartoznak.
A szomszéd fája átlóg. A kutya ugat. Valaki rossz helyre parkol. Füstöl a kémény. Hangos a szomszéd. Leselkedik a szomszéd. Nem nyírják a füvet. Nem nyírják a füvet. Vita van a telekhatáron. Valaki épített valamit, amiről a másik úgy gondolja, hogy biztosan nem építhette volna oda.
„Jegyző asszony, maga biztosan tud ezzel valamit csinálni.”
És természetesen ott van a klasszikus mondat:
Néha tudok.
Néha nem.
És sokszor az első feladat éppen annak kiderítése, hogy egyáltalán ki tud.
Talán ezért is nehéz pontosan meghatározni, mit csinál egy jegyző. Mert nincs két egyforma nap. Délelőtt egy rendeletet írunk, utána birtokvédelmi ügyben teszünk „igazságot” – vagy talán csak jogot szolgáltatunk. Közben telefonál egy polgármester, érkezik egy hatósági megkeresés, valaki azonnal szeretne választ kapni egy olyan kérdésre, amelyhez előbb három jogszabályt kell átnézni, majd kiderül, hogy délután még egy rendkívüli testületi ülést is össze kell rakni.
Kisebb településeken pedig különösen sokféle feladat találkozik egy helyen. Egy közös önkormányzati hivatal jegyzőjeként ráadásul nem egyetlen település ügyeivel foglalkozik az ember. Több képviselő-testület, több polgármester, többféle helyi rendelet és sokszor egészen különböző problémák tartoznak ugyanahhoz a hivatalhoz.
És persze vannak olyan feladatok is, amelyekről egyetlen jogszabály sem mondja ki, hogy a jegyző dolga, valahogy mégis nála kötnek ki. Nálam ilyen például az önkormányzatok Facebook-oldalainak kezelése. Posztok, közérdekű tájékoztatások, rendezvények, fényképek, hirdetmények – és természetesen a kommentek. Mert ma már egy önkormányzat kommunikációjának jelentős része a közösségi médiában zajlik, ahol néha egy ártatlannak induló bejegyzés alatt is egészen sajátos élet kezdődik. Erről már külön is írtam a „Kommentháború az önkormányzati Facebook oldalakról” című bejegyzésemben.
És van még valami, amit egy jogszabály sem ír le igazán.
A jegyző munkájának jelentős része emberekről szól.
Olyanokról, akik segítséget kérnek, mérgesek, kétségbeesettek, türelmetlenek, vagy egyszerűen csak nem értik, miért nem lehet azt megcsinálni, amit ők teljesen logikusnak tartanak. A jogszabályt viszonylag könnyű elolvasni. Úgy elmagyarázni valakinek, hogy meg is értse, és közben ne azt érezze, hogy le akarjuk rázni, már sokkal nehezebb.
Harminc év jegyzői munka után azt gondolom, hogy ez legalább annyira része ennek a hivatásnak, mint a paragrafusok ismerete.
Ha tehát ma valaki azt kérdezné tőlem, hogy „Mit csinál a jegyző?”, talán már nem kezdeném hosszasan sorolni a hatásköröket.
Azt mondanám:
megpróbálja elérni, hogy egy település – vagy esetemben több település – mindennapi igazgatása jogszerűen működjön, miközben igyekszik megoldást találni azokra a problémákra, amelyekkel az emberek hozzá fordulnak.
Ehhez kell jogi tudás, türelem, némi diplomácia, jó adag problémamegoldó képesség és időnként meglehetősen vastag bőr.
És persze egy jó kávé sem árt.
