A focaccia az olasz konyha egyik klasszikus kenyérféléje, amelynek számtalan változata létezik. A hagyományos olasz focacciáról és annak elkészítéséről a GialloZafferano oldalán is olvashatsz.
Ez az a kenyérféle, amit az ember eredetileg csak „kipróbál”, aztán amikor kisül, már azon gondolkodik, mikor süsse a következőt. Na, ez a focaccia pontosan ilyen lett.
Kívül aranybarnára és enyhén ropogósra sült, belül puha, levegős és lyukacsos maradt. A rozmaringból nemcsak a tetejére tettem, hanem a tésztába is, mert azt szerettem volna, hogy ne csak dísz legyen rajta, hanem tényleg érezni lehessen. Az olívabogyó és az aszalt paradicsom pedig szerintem pont az, ami ehhez még kellett.
És ami külön jó benne: nem kell hozzá egész napos vagy éjszakai kelesztés. Ha kora délután nekilátunk, vacsorára már az asztalon lehet.
Rozmaringos focaccia – friss élesztővel
Hozzávalók:
A tésztához:
- 500 g finomliszt
- 20 g friss élesztő
- kb. 380 ml langyos víz
- 2 teáskanál só
- 1 teáskanál cukor
- 3 evőkanál extra szűz olívaolaj
- 1–2 teáskanál apróra vágott friss rozmaring
- 2 gerezd fokhagyma belenyomva
A tetejére:
- zöld olívabogyó (félbevágva)
- kb. 50 g aszalt paradicsom
- friss rozmaring
- 2–3 evőkanál olívaolaj
- 3 fokhagyma belenyomva
- durva szemű só – nálam Himalája-só került rá
Elkészítés
A langyos víz egy részében elkeverjük a friss élesztőt és a cukrot. A liszthez adjuk a sót, az apróra vágott rozmaringot, majd az élesztős vizet, a maradék vizet és az olívaolajat és a kinyomott fokhagymát.
Lágy, ragacsos tésztát készítünk. Nem kell plusz liszttel „megjavítani” – a focaccia tésztája akkor jó, ha jóval lágyabb annál, mint amit egy hagyományos kenyértésztánál megszoktunk.
Letakarva meleg helyen hagyjuk kelni, amíg nagyjából a duplájára nő. Én kelesztőtálat használtam, kétszer 20 percig kelesztettem.
A tepsit sütőpapírral kibéleljük, a papírt kevés olívaolajjal megkenjük. A megkelt tésztát óvatosan a tepsibe borítjuk, majd olajos kézzel széthúzzuk. Nem gyúrjuk át, mert szeretnénk megtartani a kelesztés során kialakult buborékokat. A buborékokra innentől vigyázni kell!
Újabb 30–40 percig pihentetjük.
Ezután jön a focacciakészítés legjobb része: az ujjainkat olívaolajba mártjuk, és jó mélyen belenyomkodjuk a tésztába. Nem kell finomkodni vele – ezekből lesznek a focaccia jellegzetes gödröcskéi.
Meglocsoljuk az olívaolajjal elkevert kinyomott fokhagymávál, majd belenyomkodjuk az olívabogyókat és az aszalt paradicsomot. Megszórjuk friss rozmaringgal és néhány szem durva sóval.
230 °C-ra előmelegített sütőben, alsó-felső sütéssel kb. 20–25 perc alatt aranybarnára sütjük. A pontos idő természetesen sütőfüggő: akkor jó, amikor a teteje már határozottan aranybarna, az alja pedig átsült.
Amikor felvágtam, derült ki igazán, hogy sikerült: a belseje puha, rugalmas és szabálytalanul lyukacsos lett, miközben a teteje szépen megpirult.
Sütés után rácsra tesszük hűlni.
És milyen legyen?
Kívül vékony, ropogós kéreg, belül puha és levegős tészta, tele kisebb-nagyobb buborékokkal. Az olívaolaj, a rozmaring, a fokhagyma, az aszalt paradicsom és az olívabogyó együtt pedig olyan, hogy ehhez igazából már nem is nagyon kell semmi.
Legfeljebb még egy darab. Aztán még egy.
Mennyi ideig kell sütni a focacciát?
Nálam 220 °C-on, alsó-felső sütéssel körülbelül 20–25 perc alatt sült aranybarnára.
Mitől lesz levegős a focaccia?
A tészta lágy és ragacsos, ezért nem szabad plusz liszttel keményíteni. A megkelt tésztát sem gyúrtam át, csak olajos kézzel óvatosan elterítettem a tepsiben.
Lehet friss élesztővel focacciát készíteni?
Igen. Én 500 g liszthez 20 g friss élesztőt használtam.
Ha szereted az ilyen levegős, mediterrán kenyereket, próbáld ki az éjszakai ciabattámat aszalt paradicsommal és olívabogyóval is – este csak össze kell keverni, reggel pedig már süthető.
